Cégünk 1995-ben - akkor még önálló vállalkozásként - kezdte meg munkáját. Három év eltelvével, 1998. márciusában megalapítottuk az AVAS-LIFT Kft-t. A frissen alakult cégünk Miskolcon és Bélapátfalván tevékenykedett. Ebben az időben 56 felvonó karbantartását és javítását végeztük.

Kitartó és szorgalmas munkával évről-évre gyarapítottuk felvonó állományunkat. Ennek köszönhetően a feladatok megsokszorozódtak, így kollegákat kellett alkalmaznunk, valamint telephely vásárlása vált szükségessé. Ekkor költözött a cég a miskolci, Szentgyörgy u. 58. szám alatti telephelyre.

Történelmi momentum volt első szerelő kocsink megvásárlása 1998-ban. Azóta gépkocsi állományunk fokozatosan növekedett. Ma 11 korszerű és komfortos szerelőkocsi áll szervizes kollegák rendelkezésére, hogy munkájukat hatékonyan és gazdaságosan végezhessék.

Szakemberek felvételével munkaterületünk is bővült. Nemcsak karbantartást és javításokat foglalkoztunk, hanem új felvonók szerelését, valamint mozgólépcsők karbantartását is vállaltuk, és vállaljuk napjainkban is.

1999-ben tevékenységünket kiterjesztettük egész Észak-Magyarországra, valamint cégünk ISO 9001 minősítést is szerzett.

2008-ban ismét nagy fordulat állt be cégünk életében. Az újabb felvonók átvételével a Szentgyörgy utcai telephely kicsinek bizonyult, szükségessé vált egy nagyobb telephely beruházása. 2010-ben került sor a Soltész Nagy Kálmán utcai székhely és telephely megvásárlására.

Jelenleg már több száz felvonóval és mozgólépcsővel büszkélkedünk. Telefonos ügyfélszolgálati központban a kollégáink a nap 24 órájában fogadják partnereink hívasait.

A cégünk első számú célja, hogy minőségi szolgáltatásainkkal megkönnyítsük Ön és környezete életét, segítsük mozgásukban korlátozott embertársaink közlekedését, javítva ezzel mindennapi életminőségüket.

ing. Groza Sándor
gépészmérnök, ügyvezető

Kiemelt partnereink